Bébiőr

további kategóriái

Gyermekeinket mindenkor és minden helyzetben biztonságban szeretnénk tudni. Ezért születése után szülőként megteszünk mindent, hogy az összes mozdulatát nyomon tudja követni. Ezért sok gyerekszobában bébiőr figyeli kisbabánkat. Amikor ilyen készüléket választunk ügyeljünk arra, hogy a hatótávolsága elegendő legyen ahhoz, hogy lakásunkban, családi házunkban bárhol is tartózkodjunk, gyermekünk alvását nyomon tudjuk követni.


De érdemes arra is figyelnünk, hogy milyen hangos neszre, hangra kapcsoljon be a készülék. Esetleg azt is javasolt átgondolnunk, hogy olyan bébiőrt válasszunk, amely kamerával rendelkezik. Ebben az esetben nem csak halljuk gyermekünk lélegzetvételét, de látjuk is mikor megébred.

Milyen bébiőrt válasszunk?

Nem minden bébiőr egyforma. A klasszikus változatok egy adóegységből, és egy vevőegységből állnak. Az elsőt a gyerekszobában, a másikat pedig mi szülők az otthonunkban mozogva vihetünk magunkkal. Egyes modellek csak hangot továbbítanak, másoknak kamerája van, de kapható már olyan változat is, mely a babánál elhelyezett egységből az adatokat vagy a videót a mobilunkra, a tabletünkre vagy a számítógépünkre küldi. Ehhez stabil internet kapcsolatra és megfelelő adatátviteli sebességre van szükség.


A klasszikus bébiőrt akkor javasolt használnunk, ha gyermekünk légzését szeretnénk követni vagy arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor ébred meg. De sok készülék már videót is közvetít, aminek köszönhetően már mindent nyomon tudunk követni, ami a gyerekszobában történik. Ez akkor nagy segítség, ha esetleg háziállattal is rendelkezünk, például macskával, amely szeret a babaágyban aludni. A kamerával felszerelt bébiőrnek van még egy nagy előnye, akár a távol élő nagyszülők is megtekinthetik unokájukat, amikor alszik vagy megébred, hiszen a videó az interneten keresztül bárhol elérhető.

Milyen korú babák számára ajánlott a bébiőr?

A bébiőrőket vagy ahogy sokan hívják őket a babafigyelő készülékeket születésüktől kezdve 2 éves korig ajánlott használnunk.

Milyen funkciókkal rendelkezik a bébiőr?

A bébiőröket könnyű telepíteni, szinte mindegyik olyan talppal rendelkezik, amelynek köszönhetően könnyen gyermekünk irányába állíthatjuk a készüléket. Mikor beüzemeltük az babafigyelőt, akkor az egyik legfontosabb funkció a VOX mód, amely azt teszi lehetővé, hogy a kétirányú kommunikáció érdekében ne kelljen gombokat nyomkodnunk. Ha ez a funkció a bébiőrőn bekapcsolásra kerül, akkor az automatikusan akkor kapcsolódik be és továbbítja a hangot, vagy a képet, ha a babaszobában hangokat észlel. Ha nincs mozgás vagy gügyögés, a készülék alvó üzemmódba kapcsol. Az eco funkció révén a bébiőr kevesebb energiát fogyaszt, vagyis energiatakarékos.


De ezek a babafigyelő készülékek képesek a szobában lévő hőmérsékletet is mérni. Ez azért fontos, hogy gyermekünk meg ne fázzon, nekik azért kell a 24-25 Celsius fokos hőmérséklet. De beállíthatunk rajtuk olyan dallamot is amely megnyugtatja gyermekünk, vagy esetleg olyat is amelyre könnyen elalszik. Sőt, választhatunk olyan babafigyelő készüléket is, amely infravörös LED-ekkel rendelkezik. Ennek köszönhetően a bébiőr a sötétben is lát. De amelyik bébiőr monitorral is rendelkezik, és összekapcsoltuk okostelefonunkkal, akkor az is megoldható, hogy a készülék kameráját távoli vezérléssel mozgassuk, dönthessük.

Milyen távolságon belül működik a bébiőr?

A legtöbb bébiőr beltérben 50 méteren belül, kültéri használat esetén legfeljebb 300 méteres távolságban tudja a hangokat továbbítani. Természetesen kapható ennél nagyobb hatótávval rendelkező babafigyelő készülék is, de ilyenkor fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy érdemes-e ilyen változatot beszereznünk. Viszont a kamerával rendelkező bébiőrök ennél kisebb hatótávolsággal bírnak.

Milyen hangszintre van beállítva a bébiőr érzékenysége?

A babafigyelő készülék hangszintjét mi magunk tudjuk állítani, ettől függően fog számunkra jelezni a készülék. Ez azért is jó, mert így nem minden neszre kapcsol be, hanem például csak akkor amikor megébred.

Mennyi ideig tart az akkumulátor teljes feltöltése, és azzal mennyi ideig bírja?

Ez nagyban függ attól, hogy a bébiőr azon egysége, amely a gyerekszobában kerül elhelyezésre tápkábellel vagy akkumulátorral működik. Amennyiben Li-Ion akkumulátorral rendelkező bébiőrt választunk, akkor napokon keresztül garantált annak működése, és annak feltöltése pedig egy-két órán belül gond nélkül megoldható. Ez egy NiMh típusú akkumulátor esetén egy kicsivel tovább tart.

Van-e lehetőség a bébiőrőn mozgásérzékelő funkció bekapcsolására?

A kamerával rendelkező babafigyelő készülékek nemcsak hangot, hanem mozgó képet is képesek közvetíteni a szülői egységre vagy az adott okostelefonra. Ezért ezek a modern bébiőrők már mozgásérzékelő funkcióval is rendelkeznek.

Milyen csatlakozási lehetőségek állnak rendelkezésünkre a bébiőr kapcsán?

A mai modern babafigyelő készülékek akár Bluetooth akár Wifi kapcsolattal is rendelkeznek. Ennek köszönhetően ma már választhatunk olyan bébiőrt, amellyel egyszerre maximum 12 családtagunk, ismerősünk férhet hozzá az élőképhez.


Tekintse meg széles bébiőr választékunkat a DND webáruházában!