Így válasszuk ki a legjobb elektromos hűtőtáskát

Tengerparti nyaralás, kiruccanás az erdei házikóba, kirándulás távoli vidékekre, egy hosszú nap a Balaton partján. Csak néhány példa egy átlagos család életéből, amikor elektromos áram nélkül és persze hűtő nélkül maradunk. Nem kell azonban ilyen helyzetekben sem búcsút intenünk a finomságoknak, a hűtött italoknak és a gyorsan romló ételeknek. Az elektromos hűtőtáskák ugyanis bárhol képesek lehűteni ételeinket, méghozzá kimagasló hatékonysággal.

Ezek a termékek ugyanakkor nem csak az említett helyzetekben jönnek jól. Kifejezetten hasznosak például kamionsofőröknek vagy más hivatásos vezetőknek, akik kénytelenek lemondani a hagyományos hűtési megoldásokról. Korábbi cikkünktől eltérően most egy kicsit más aspektusból mutatjuk be az elektromos hűtőládákat. Cikkünkből még többet megtudhat ezekről a modern készülékekről, és néhány támpontot is adunk, amivel megkönnyítjük a döntést.

Tekintse meg az alábbi linken elektromos hűtőtáska kínálatunk!

Az elektromos hűtőtáskák előtt – a jó öreg jégakku

A mobil hűtés gondolata és az ezt megvalósító technológiák persze nem új keletűek. Ugyan ki ne emlékezne fiatal- vagy éppen gyerekkorából a nyaralások elengedhetetlen kiegészítőjére, a jégakkus hűtőtáskára? Velünk volt a sátorban, a tóparton pecázás közben és persze a hotelben is, ha nem járt hűtőszekrény a szobához. Sokan ma is erre a megoldásra esküsznek, hiszen egy jégakkus hűtőtáska kifejezetten olcsó és bárhol bevethető.

Egy minőségi elektromos hűtőtáska hosszú évekig megbízható partner az utazásban

Mindez azonban számos kompromisszummal is jár. A legfontosabb ezek közül, hogy a jégakkuk bizony gyorsan lemerülnek. A nyári kánikulában jó esetben is maximum fél napig képesek hidegen tartani a táskát. Ha pedig újra “fel szeretnénk tölteni”, vagyis visszahűteni őket, keresnünk kell egy fagyasztót, ahol ezt megtehetjük. Vagyis hosszabb utakra, több napos hűtésre egyáltalán nem alkalmasak. Kínálatunkban megtalálható passzív hűtőládák alkalmasak jégakkuval történő használatra is, így bátran használhatók kisebb kirándulásokhoz, vízparti kikapcsolódáshoz. 

Ezért jó választás egy elektromos változat

Ezzel pedig el is jutottunk az elektromos hűtőtáskákig, amik pontosan a fent említett problémákra nyújtanak megoldást. A jégakkus hűtőtáskákkal szemben ugyanis az elektromos típusok lényegében mobil hűtőszekrényként funkcionálnak. Akár az autós szivargyújtójáról vagy egy átalakítóval hálózati áramról is üzemeltethetjük őket – így pedig teljes értékű hűtési megoldást kapunk bármerre is vigyen az utunk.

Az elektromos modellek ugyanis bármilyen méretben és kialakításban legyárthatók, így akár nagyobb űrtartalmú darabokat is találunk a piacon. A hagyományos hűtőtáskáknál sokkal masszívabb kialakítással rendelkeznek, ami természetesen az élettartamukat is megnöveli. Az egyetlen hátrány, amit megemlíthetünk, az a valamivel magasabb ár. A kényelmi előnyök azonban bőségesen kárpótolnak ezért.

Az elektromos hűtőboxok helyes használata

Míg a jégakkukat legalább egy éjszakára fagyasztóba kell helyezni használat előtt, az elektromos hűtőtáska esetében semmilyen előkészületre nincs szükség. Nincs más dolgunk, mint csatlakoztatni a készüléket az autó szivargyújtójához vagy más áramforráshoz, és a táska máris hűteni kezd. Ehhez a gyártók általában mellékelik a megfelelő kábelt. Ha a vezeték, adapter meghibásodna, fontos, hogy a készülék feszültségének megfelelő darabbal (12, 24 vagy 230V) pótoljuk.

Az elektromos hűtőtáska használata során csak pár dologra kell ügyelnünk. Soha ne tegyük ki például a táskák közvetlen napsugárzásnak, mert ez kárt tehet az elemekben (és persze a hűtési hatékonyságot is jelentősen csökkenti). Hasonló okokból nem érdemes feleslegesen nyitogatni a táskát: néhány modellben egy kis ablak áll rendelkezésünkre, ha csak egy kisebb tárgyat szeretnénk kivenni a táskából.

Bár a hűtőtáskák minimális karbantartást igényelnek, célszerű minden használat után alaposan kitakarítani őket. Ehhez először is csatlakoztassuk le a készüléket az áramforrásról, majd langyos, mosogatószeres vízzel töröljük át kívül és belül egyaránt. Ezután tiszta vízzel is végezzük el a műveletet, majd száraz szivaccsal vagy törlőkendővel is menjünk végig a táskán. Vegyszereket ne használjunk, és folyó víz alá se tegyük a készüléket, mert ezek kárt tehetnek az elemekben!

Így válasszuk ki a legjobb elektromos hűtőtáskát!

Ha végignézünk a webshopok és szakboltok kínálatában, azt láthatjuk, hogy számtalan lehetőség áll előttünk. A gyártók számos különböző elektromos hűtőtáskával igyekeznek vásárlókat szerezni, egyáltalán nem mindegy azonban, hogy melyik modell mellett tesszük le a voksunkat. Érdemes az alábbi szempontokat mérlegelni döntés előtt, hogy biztosan a céljainknak megfelelő táskával gazdagodjunk.

Hűtési technológia

Az abszorpciós hűtőládák gázellátással működnek, és bárhol is van, a hűtőláda működni fog, függetlenül az elektromosságtól. Azonban az abszorpciós hűtőláda a tartalmát a környezeti hőmérséklettől függően hűti, így nagyon melegben nem lesz képes mínusz fokra lehűteni a ládat tartalmát.

A kompresszoros hűtőládák nagyon erősek és kiváló hűtőteljesítményt nyújtanak, még rendkívül magas környezeti hőmérséklet esetén is. A kompresszoros hűtőláda képes a környezeti hőmérséklettől függetlenül fagyasztani, így ha rendkívüli melegben is szeretné a fagylaltot fagyott állapotban tárolni, akkor kompresszoros hűtőládát kell keresnie. A kompresszoros hűtőláda belsejében hideg vagy fagypont alatti hőmérsékletet tart fenn még a legforróbb napokon is. Ez az elektromos hűtőláda ideális mobil használatra, lakókocsiban, hajókiránduláson és még otthoni grillezéskor is, ahol a kompresszoros hűtőláda csatlakoztatható a hálózatra, valamint ideiglenesen további tárolási helyet biztosít élelmiszerek és italok számára. A kompresszor hűtőládák előnye az egyéb típusú elektromos hűtőládákkal szemben az, hogy nem csak hordozható hűtést biztosítanak, hanem hordozható fagyasztóként is működhetnek! Mélyhűtés 12/24 V DC-ről és 100-250 V AC-ról – a kompresszoros hűtőládák még akár napenergia-kompatibilisek is!

A termoelektromos hűtőládák könnyűek és nem csak hűteni, – de fűteni is tudnak! A termoelektromos hűtőláda inkább hűvösen tartja a tartalmát, mintsem lehűti. Ezért előzetesen le kell hűteni a termékeket, mielőtt azokat a termoelektromos hűtőládába teszi. Ha hűvösebb klímában keres elektromos hűtőládát, egy termoelektromos hűtőláda lehet a megfelelő, amely legfeljebb 20°C-kal hűt a környezeti hőmérséklethez képest. A legjobb elektromos hűtőláda az autós utazáshoz a termoelektromos hűtőláda. A termoelektromos autós hűtőláda segítségével rágcsálnivalókat, ételeket és italokat hozhat otthonról, így nem kell útközben vásárolnia. Könnyű súlyú és nagy tárolókapacitással rendelkezik, miközben kicsi és helytakarékos a többi elektromos hűtőládához képest.

Hűtőtáska hajózáshoz vagy vízparti szórakozáshoz

Méret és űrtartalom

A kisebb, 7-8 literes elektromos hűtőtáskák akkor jönnek jól, ha egy-két személyes kirándulást vagy biciklis túrát tervezünk. Az ilyen berendezések könnyűek és igazán praktikus méretűek, vagyis bárhol elférnek, és csak kevés többletsúlyt jelentenek. Egy ilyen táskában ugyanakkor csak pár üdítő és néhány szendvics fér el, ami sokszor kevésnek bizonyul.

Egy családi strandoláshoz vagy egy komolyabb szabadtéri grillezéshez már méretesebb, 25-30 literes táskára lesz szükségünk. Ebben már bőven jut hely mindenféle finomságnak, ennek megfelelően azonban ezek a táskák nehezebbek és nagyobbak. Mindenképp gondoljuk tehát át, hogy a kiszemelt készülék befér-e a csomagtartóba és elbírjuk-e, ha cipelni kell.

A legnagyobb elektromos hűtőtáskák akár a 40-50 literes űrtartalmat is elérhetik. Ez a kapacitás már a kisebb kempinghűtőkével vetekszik, vagyis rendkívül sok ételt és italt tárolhatunk bennük. Egy autós kirándulásra vagy nagy családi összejövetelre ez a kapacitás a jó választás – ahogy a profi sofőröknek is.

A használat módja

Amennyiben a hűtőtáskát rendszeresen használjuk, mindenképp a strapabíróbb, erősebb anyagokból készült darabok jöhetnek szóba. Ugyanez a helyzet akkor is, ha extrém körülmények közé készülünk. Egy átlagos táskába a por vagy a sár könnyen kárt tehet, ilyen célra tehát érdemes a speciális modellek közül válogatni.

Bár a modern elektromos hűtőtáskák egyáltalán nem tekinthetők hangosnak, működésük természetesen némi zajjal jár. Ez egy szabadtéri sütögetés alkalmával aligha jelet gondot, egy kamion hálófülkéjében viszont zavaró lehet. Utóbbi esetben a termékek adatlapján érdemes átnézni a maximális zajszintet is, és a lehető legcsendesebb készüléket választani.

Belső felosztás

Az űrtartalom csak az érem egyik oldala. Ugyanilyen lényeges az is, hogy mennyi és milyen rekesz áll rendelkezésünkre a táskában. Hiszen egészen más pakolási lehetőséget igényelnek az üdítők, az ételhordók vagy éppen a csomagolt húsok. Kukkantsunk tehát be az elektromos hűtőtáska belsejébe is, mielőtt megvennénk! A legjobb az, ha olyan terméket vásárlunk, amiben a rekeszek és a polcok szabadon állíthatók és variálhatók.

Márka

Mint minden terméknél, a hűtőtáskák esetében is számít, hogy melyik márkának szavazunk bizalmat. Az olcsó, “névtelen” készülékek ugyan vonzók lehetnek első ránézésre, hosszabb távon azonban alighanem csak kényelmetlenséget és bosszúságot okoznak. Az általunk forgalmazott Dometic és Mobicool márkájú termékek garanciát jelentenek a kiváló minőségre és megbízható működésre. Nem utolsó sorban pedig szerviz háttért is nyújt az eszközökhöz a gyártó, így hosszabb távon biztosra mehetünk – és még a pénztárcánk sem bánja majd a döntésünket.

Extrák

Belső világítás, hőmérséklet kijelzés, kopásálló ventilátor – csak néhány példa azok közül az extrák közül, melyekkel a hűtőtáskánk még kényelmesebb és tartósabb lesz. Amennyiben pedig a kocsi aksiját is óvnánk, olyan táskát vegyünk, amiben aktív akkumulátorvédelem is található. Ez a funkció meggátolja, hogy a kocsi akkuja teljesen lemerüljön a hűtőtáska miatt!

Sok gyártó gondolt azokra is, akik könnyen hordozható elektromos hűtőtáskát szeretnének. Számukra a süllyesztett fogantyúval és vállszíjakkal ellátott darabok számítanak jó döntésnek. Más táskák a kocsiba helyezést könnyítik meg speciális vezetőelemekkel, melyekben elvezethetjük a hevedereket vagy akár a biztonsági övet is. Végül azon gondolkodjunk el, hogy fagyasztás funkciót is szeretnénk-e. A piacon ugyanis ilyen táskák is kaphatók, és akár -22 fokig is képesek lehűteni az ételt, italt.

Egy strapabíró elektromos hűtőtáska minden helyzetben megállja a helyét

Stílus

A technikai paraméterek és funkciók mellett a megjelenés mellett se mehetünk el szó nélkül. Az sem árt, ha szívesen és örömmel nézünk a táskára, hiszen hűséges társunk lesz úton-útfélen. A legtöbb napjainkban kapható elektromos hűtőtáska az egyszerű, letisztult és modern megjelentést képviseli. Ezek a darabok semleges színükkel bármilyen környezetben megállják a helyüket. A neten kutakodva ugyanakkor vidámabb árnyalatokkal és meglepőbb formákkal is találkozhatunk, ha valami egyedire, különlegesre vágyunk.

Minőségi elektromos hűtőtáskák a DND webshop kínálatában

A DND webshop legjobb elektromos hűtőtáska kínálatában bárki megtalálhatja a céljaihoz és ízléséhez passzoló darabokat. A több tucat termék között többféle méret is képviselteti magát, sőt akár professzionális hűtőtáskát is rendelhetünk. A webáruház minden modelljére igaz, hogy modernek, energiatakarékosak és a megfizethető árkategóriába tartoznak. A termékpaletta összeállításánál két neves gyártó hűtőládáit részesítették előnyben.

Dometic

A Dometic csoport az outdoor, vagyis szabadtéri felszerelések és kellékek egyik legfőbb gyártója. Ami a hűtőtáskákat illeti, kifejezetten prémium minőséget képviselnek. Egyes termékeik akár WiFi-n vagy Bluetooth-on keresztül is szabályozhatók egy okostelefon segítségével. Az ExoFrame kialakítású táskák pedig extrém körülmények közé ideálisak, hiszen ellenállnak az ütközéseknek és a rázkódásnak is.

Mobicool

A Dometic 1991-ben hívta életre az elektromos hűtőtáskák gyártására specializálódott Mobicool márkát. Három cél lebegett a szemük előtt: olyan táskákat gyártani, melyeket öröm használni, igazán stílusosak és kedvező árat képviselnek. Ennek megfelelően a Mobicool táskák szemet gyönyörködtetőek és persze rendkívül tartósak. Akár olyan terméket is vásárolhatunk a kínálatból, ami nemcsak hűteni, de fűteni is képes.

Tekintse meg az alábbi linken elektromos hűtőtáska kínálatunk!

Az elektromos hűtőtáskával könnyebb az élet

Egy forró nyári napon nincs is jobb, mint a családdal együtt strandolni, majd jéghideg üdítőt kortyolni és finom jégkrémet nyalogatni. Egy hűtőtáskával pedig nem kell aggódnunk, hogy az italok felmelegednek, a fagyi pedig elolvad. Ezek a berendezések bármilyen körülmények között biztosítják a hűtési lehetőséget, és akár bevásárláshoz is használhatjuk őket. A kocsi csomagtartójában elhelyezve és egy szivargyújtóhoz csatlakoztatva nem fordulhat elő, hogy az élelmiszer megromlik, amíg hazaérünk.

« Antenna típusok és felhasználási lehetőségeik – A műholdas csatorna vétele és a parabola antenna beállítása »

Szerző:
Dátum:
11:40
Kategória:
Hűtőtáska
Címkék: